Üdvözlünk a

Wild East Fest honlapján

Wild East Fest 11 – Köszönjük!

Mindig hagyok néhány napot a Wild East Fest után. Hogy a megszámlálhatatlan impulzus, a tapsok zúgása, az ölelések melege és a közös éneklések visszhangja leülepedjen bennem. Hogy ne csak eseményeket soroljak fel, hanem azt az érzést próbáljam megfogalmazni, amit együtt teremtettünk meg.

A 11. Wild East Fest egyik legerősebb vonulata az volt, hogy idén nemcsak beszéltünk az amerikai életérzésről – hanem valóban el is hoztuk. Két WEF-Mesterünk is az Egyesült Államokból érkezett hozzánk, és velük együtt megérkezett az a bizonyos szabadság-ízű, nagy levegős, „home sweet home” hangulat, ami talán mindannyiunkat megérintett. Jó volt érezni, hogy a világ távoli pontjai ilyen természetességgel kapcsolódnak össze Budapesten, a mi parkettünkön.

Évről évre kihívás megújulni. Megőrizni a megszokott magas színvonalat, miközben frissek maradunk. Erős mondanivalót közvetíteni úgy, hogy közben megmaradjon a WEF legfontosabb ismertetőjele: a meleg, családias hangulat. Idén úgy érzem, sikerült. Mert a WEF több mint fesztivál. A WEF egy közösség. Egy család, amelyben mindenki számít.

Péntek este osztrák WEF-Mestereink, Veronika Wasinger és Andreas Fischer indították a workshop-sorozatot a COUNTRY PROUD koreográfiával. A tanítás közben történt egy sajnálatos baleset, mentőt kellett hívnunk, és volt egy pillanat, amikor megállt a levegő. De pontosan ezekben a pillanatokban látszik meg, mit jelent egy közösség: az egymásra figyelést, a türelmet, az összetartozást. A tánc folytatódott – és talán még mélyebb jelentést kapott.

Az estét Mark Paulino workshopja követte, aki ikonikus mohawk-frizurájával és lehengerlő jelenlétével valóban elhozta nekünk Amerikát. A HOME SWEET HOME nemcsak egy frappáns cím volt, hanem érzés is: mintha egyszerre lettünk volna messze és mégis otthon.

Szombat kora délután Dylan DeClue állt a parkett közepére – harmadszor a WEF-en, és már régen nem vendégként, hanem családtagként. Szerénysége, tisztasága és szakmai alázata különleges érték. A vadonatúj RIDE AWAY könnyedsége után a ONE DIRECTION gyors átismétlése következett – és minden mozdulatban ott volt az a csendes erő, amit tőle megszoktunk.

Szombat kora este egy feltörekvő, tehetséges fiatal Mester mutatkozott be: Federico Schiavo. Tinédzserként még versenyzőként állt a WEF színpadán, idén pedig WEF-Mesterként tanította a WISH YOU WOULD koreográfiát. Kevés szebb ív van annál, mint amikor valaki a közösségből nő fel, és már tanítóként tér vissza.

Vasárnap délelőtt Valentina Trigila nagy visszatérését ünnepelhettük. Hosszabb kihagyás után csatlakozott a WEF-Mesterek köréhez, és a BOYS LIKE YOU lendülete méltó és erőteljes comeback volt.

Az idei DJ-szerep teljes egészében DJ Cosié volt, aki ismét bebizonyította, hogy a jó zenei ízlés, a szakmai tudás és az érzékeny ráhangolódás együtt csodát tesz. A kívánságok, a hangeffektek, a mindig telt tánctér – és az esték végén felcsendülő „Time To Say Goodbye” különböző verziói… ezek nemcsak dalok voltak, hanem emlékek születésének pillanatai.

A péntek éjjeli maraton idén valóban maratoni lett. A FOOLS koreográfiáját turbósítottuk fel, és az induló hetven táncosból végül négy hős maradt talpon. Kitartás, koncentráció, küzdés – tiszta WEF-energia.

A szombat esti főműsor rendhagyó módon alakult. A Silent Country Choir során idén is együtt énekeltük a COUNTRY ROADS „himnuszunkat”, és amikor kiderült, hogy Dylan és Federico gyönyörű hanggal vannak megáldva, ezért mikrofont kaptak. Az a közös éneklés, az a közös levegővétel… talán mindannyiunkban bevésődött.

A Wild Buffalo idei nyitótánca, az AS I GO, eltért minden korábbitól. Nem a tökéletességről szólt. Hanem az útról. Arról, hogy vannak nehéz évek. Hogy néha feladnánk. De megyünk tovább. Tapasztalunk. Tanulunk. Haladunk. Együtt. Többen megkönnyezték – és számunkra ez mindennél többet jelentett.

A nemzetközi táncverseny is különleges keretet kapott. Az eredetileg hét csapatból végül három maradt versenyben, és olyan sorrendben léptek színpadra, amilyen messze vannak Magyarországtól – és végül ez lett a végeredmény is! Külön gratulálunk mindhárom csapatnak, mert kiemelkedő produkciókat láthattunk! Ausztriából érkezett a FUNKY FEETS csapata a MILES TO GO koreográfiával, Olaszországból a C.C.S. a MONEY-val, Spanyolországból pedig a ROAD BOOTS a GOOD LIFE-fal. A címek szinte önmagukban történetet mesélnek.

Vasárnap a One Shot versenyen a WEF-Mesterek aktuális kedvenceire táncoltak az egyéni indulók: ADMIRE, OUTSKIRTS, PAPER RINGS, SCOOTIN’ BOOTIN’, SHARING FEELINGS. Különböző stílusok, különböző energiák – mégis egy közös nyelv.

És idén is bebizonyosodott: jöhetünk bárhonnan, beszélhetünk bármilyen nyelven, képviselhetünk bármilyen stílust – a tánc a közös nyelvünk. A táncparketten elfér minden forma, minden fazon, minden irány. És ha nehézségekkel is találkozunk az úton, megéri a küzdelem. Mert együtt tanulunk. Learning as we go.

A történet pedig folytatódik.

Véssétek be a naptárba:
2027. február 19–21.
Budapest, Magyarország.

A WEF-család újra találkozik!

Puszi-pacsi-ölelés:

Gogo
& Greg & Timcsi & Dorina

Wild East Fest 2026 esemény Facebookon 

Fedezd fel a

Fesztivált

Wild East Fest egy nagyszerű háromnapos katalán stílusú country line dance fesztivál Budapesten, a Csónakház Mulatóban, ahová sok szeretettel várunk 2026. februárjában is. Nemzetközi katalán stílusú country linedance táncverseny, két tánctér, táncmaraton, hat táncos workshop, DJ szettek, tánclisták, nagyszerű ételek és italok, western kiegészítők vására.

Rólunk Védjegy A helyszín Western árusok A hotel


Tanulj új táncot

a Tanároktól

Tanulj velünk a legnevesebb koreográfusok workshopjain!

Workshopok

Vegyél részt a

WEF versenyein

Három különböző táncversenyen mérettetheted meg magad, akár csapatban, akár egyénileg. Próbáld ki a verseny magával ragadó izgalmát, törj az élre!

Maraton Versenyek One Shot


Éld át te is a

WEF teljes programját

Tölts el egy felejthetetlen hétvégét barátok társaságában a vén Duna-parti Csónakházban!

A Program

Jegyek

és minden más

Megrendelheted a jegyedet és minden mást is.

Jegyek Pólók Csizmalehúzó Csónakdollár

Merülj el a

WEF emlékeiben

Az elmúlt évek legjobb WEF pillanatai: workshopok, versenyek, táncok, közös fotók a mesterekkel és megannyi emlék – itt, egy helyen.

Archívum

Médiatámogatóink: